Januárban rendszeresen azzal terrorizálom a barátnőimet, hogy jöjjenek el velem az aktuális esküvő kiállításra. Egyszerűen nem értem, hogy ők miért nem élvezik az esküvői fotóalbumok lapozgatását (jó, igaz, hogy ismeretlen emberek szerepelnek benne, de kit érdekel?), az emeletes torták látványát, a helyszínek prospektusaiban való elmélyedést és legfőképp a csodálatos királykisasszony ruhák próbálgatását. Lassan tíz éve vagyok rendszeres látogatója az esküvő kiállításoknak, úgy tűnik nem tudom megunni.
Sokan azt hiszik, hogy 18 éves korom óta egyszerűen másra sem vágyok csak arra, hogy végre elvegyen valaki és akkor lecsitul ez az esküvő mániám, de aki ismer az már tudja, hogy korántsem erről van szó, ez egy hobby: van aki szabadidejében asztrológiai képleteket elemezget, van aki kertészkedik én meg esküvőkkel kapcsolatos anyagokat gyűjtök, esküvő kiállításokra járok. Mondjuk amikor munkát kerestem nem úgy küldtem be az önéletrajzomat, hogy hobbiként az olvasáson, kiránduláson túl megemllítettem volna az "esküvők gyűjtését" is - bár most, hogy belegondolok lehet, hogy legközelebb ha ilyenre kerülne sor megteszem, úgyis mindig hangoztatják a HR-esek, hogy legyünk eredetik és merjünk újítani a sablonokon...
Az, hogy fura hobbit választottam magamnak először akkor kristályosodott ki előttem amikor évekkel ezelőtt szobatársat kerestem magamnak és a későbbi lakótársam elrettenve hátrált ki az esküvői ruhák képeivel teleaggatott falú szobából – azt hitte teljesen pszichó vagyok, aki éjjelente habos babos ruhákba öltözve kísérti őt majd a lakásban. Mondjuk ez tényleg ijesztően hangzik… végül megegyeztünk, hogy beköltözik, csak a fürdőszobából kellett leszednem az elrettentő posztereket. Hozzátenném ő meg teleragasztotta Jon Bon Jovi képekkel a falat, ami meg számomra volt értelmezhetetlen. Számára a házasság csakis Jonnal volt elképzelhető és ehhez a mai napig, közel a 30-hoz is tartja magát – ami valljuk be kicsit hajmeresztőbb szerelem, mint az én ruhák iránti vonzódásom.
A sokévnyi felgyülemlett gondolatot, esküvői storyt szeretném megosztani lelkes eskvőmániásokkal. Megjegyzem magától a házasságtól én személy szerint kissé pánikolok, de az esküvő, az, hogy milyen ruhám lesz, mi lesz a vacsorán… az más. Legalábbis egyelőre szétválasztanám a kettőt. Az egyik az élet legfontosabb döntéseinek egyike, míg a másik csupán egy részletkérdés, amin szórakoztató ugyan agyalni, de nem az élet milyenségének meghatározója. Mindenki eldöntheti számára melyik mit jelent. Persze egy szupercsodás házasság és egy csodálatos esküvő nem üti egymást, úgyhogy nem feledkezve meg a prioritásokról én továbbra is álmodozom mindkettőről:)