Ditta barátnőm egy általunk szervezett házibuliban ismerte meg leendő férjét, Kristófot - fura srác, nem olyan ismerkedős fajta – ezt mondta róla az unokatestvére, régi egyetemi csoporttársam, aki elhozta a buliba. Ami azt illeti eléggé ismerkedősnek bizonyult, hiszen három és fél hónap múlva már ott ültünk az anyakönyvi hivatalban négyesben. Na jó, azt elismerem, hogy furának fura.
Ditta és Kristóf elmondása szerint pont ilyen esküvőre vágytak – szűk körű, felhajtás nélkül (és vendégek nélkül is, ami nem kifejezetten esett jól mindenkinek). Mivel a volt csoporttársam és én hoztuk össze őket a házibuliban, mi voltunk a meghatott vendégsereg, a tanuk és a fényképészek egyben. A termet és az anyakönyvezetőt egy hónappal előtte kellett lefoglalni, az ifjú pár állítása szerint csak azért házasodtak ilyen „sokára”, mert az egy hónapot kötelező kivárni.
A ruha: érdekes, mert amíg minden barátnőmet el tudtam korábban képzelni hagyományos, fehér esküvői ruhában, Dittát sose. Hát nem is lett túl hagyományos a ruhája… az ünnepi alkalmat egy szép piros tűsarkú jelezte (azt hiszem elég kényelmetlen volt, de mikor máskor vegyen fel az ember ilyesmit, ha nem a saját esküvőjén…), egyébként meg simán farmer meg egy pulcsi volt rajta, Kristófon szintén. Rajta nem volt piros tűsarkú.
A szertartás rövid volt, alig eszméltem fel, már húzták a gyűrűket egymás ujjára. Azért bevallom egy kicsit megkönnyebbültem, hogy legalább ezt az egyet a hagyományoknak megfelelően csinálták, és volt gyűrű. Zene, pezsgő, dekoráció nem is hiányzott onnan, az Oktogonon található anyakönyvezető hivatal már önmagában is elég csicsás, nem is illett volna oda szerintem egy ilyen típusú esküvőnél.
Az ismerősök csodálkozva – sokszor szemöldökráncolásos arckifejezéssel fogadták a nagy hírt, miszerint Ditta megházasodott - egy alig négy hónapja ismert fiúval, ráadásul egy „ilyen” esküvőn. Nem nagyon számít ez trendinek manapság. Hozzátenném, hogy ők nem az anyagiak miatt döntöttek így, hanem egyszerűen ilyet képzeltek el maguknak. Mellesleg nálunk a családban mindkét nagymamámnak 10 perces esküvője volt, az utcáról hívták be a tanukat, munkaidő ebédszünetében házasodott az egyik nagymamám, míg a másik egy zongora előadásról ment ki egy pár percre, hogy kimondja az igent a nagypapámnak. Ebből nem általánosítani akarok, de lehet akkor nagyon másra helyezték a hangsúlyt… Az apai nagyszüleim a mai napig együtt vannak (több mint 65 éve), a másik nagymamám már özvegy, de 40 évig ők is együtt voltak... a boldog házasság tehát nem az esküvői szertartás módján múlik, de azt hiszem ezzel nem árulok el újdonságot:)
Az esküvő időpontja titkos volt, hogy a lelkes barátok és rokonok ne tudják feldobni az eseményt egy kis rizs vagy rózsaszirom szórással. Ezt a többség nem nagyon értette – de elfogadta. Utólag is bocs azoktól akiknek nem voltam hajlandó elárulni a dátumot, de ez tényleg az ifjú pár napja – akár ilyen formában is. Az el nem hívott vendégsereg azonban nem mindenbe nyugodott bele – abba legalábbis nagyon nem, hogy ne legyen lagzi:) És ezzel teljes szívből egyet tudtam érteni…folyt. köv!
